Vigye haza Orbán Viktort! – Tereskova Orbán-portréi a Godot-ban

Képzőművészet

Pöttyös, rózsás, feliratos Orbán Viktort vegyenek! Nagy Kriszta Tereskova ezúttal botrányoktól mentes, de figyelemre méltó kiállítása csütörtökön nyílt, ott voltunk a megnyitón.

Orbán Viktor ötvenhétszer. Ötvenhét színes, különböző mintájú ágyneműre vagy terítőre nyomott Orbán-portré, egymás mellett, szépen sorban. Magyarország miniszterelnöke betört a privát szféránkba, leginkább így értelmezhetők a hétköznapi használatban megjelenő matériákon visszamosolygó Orbán-arcok, amelyek közül egy konkrétan Hello Kitty-mintájú WC-papíron van megjelenítve. Nagy Kriszta Tereskova (x-T) egy olyan ikonikussá vált arcot választott, aki nemhogy mindenki számára ismert – az utóbbi időben úton-útfélen, némiképp már-már ijesztő módon mindenhonnan ő néz vissza ránk –, de mindenkinek van véleménye és ilyen vagy olyan érzése is vele kapcsolatban. Így a vezérmotívumnak választott Orbán Viktor megfelelő alanynak, alapanyagnak tekinthető. Meg hát, ha jobban belegondolunk, tulajdonképpen mit is lehet kezdeni azzal a ténnyel, hogy a magyaroknak – nekünk, a népnek, a nemzetnek – megint akadt egy olyan megkerülhetetlen politikus figurája, mint…

false

 

Fotó: Németh Dániel

Van kék, sárga, lila fejű Orbán, koronával, virágokkal, Dávid-csillaggal. Visszatérő motívumok figyelhetők meg, így a Tereskova képeiről ismert sajátos folklór azonosítható, vagy épp Magyarország miniszterelnökéhez kapcsolt archetípusok válnak láthatóvá.

Megkerülhetetlen a párhuzam Andy Warhol képeivel, gondoljunk csak a Mao-portrékra, amelyek akár ihletforrásai is lehettek Tereskovának. Csupán a kontextust, a mintákat változtatta újra meg újra, mintát mintára halmozott, dekonstruálta az általa választott arcot.

A Portréfestést vállalok címmel nyílt kiállítás Nagy Kriszta nyolcadik tárlata a Godot Galériában. Az esemény címe ezúttal üzenet is a művész részéről, amelyet direkt módon kell érteni, Nagy Kriszta valóban vállal portréfestést, vagyis a műalkotás áru, a művész piacra dolgozik. Így érthető Tereskova választása, olyan arcot kellett keresnie, amelyet ismernek, kedvelnek – hiszen a nagy számok törvénye ezt mutatja, legyen ez egyesek vagy mások számára egészen riasztó vagy elkeserítő, a nép Orbánt akarja. Éppen ezért szabott áron kaphatók a miniszterelnök arcképei: potom 56 999 forintért bárki hazavihet egyet a sorozatból. (Azért a vevőlistára kíváncsiak lennénk. A kiállításmegnyitón négy Orbán-portré elkelt.)

A képek egyenként is, de együtt igazán beszédesek, bár a befogadóra van bízva az értelmezés, Tereskova direkt módon nem kíván politizálni, már ha e kiállítás a festett képekkel nem tekinthető egyértelmű véleményformálásnak.

Orbán arcképei mellett van még a Jancsó R.I.P. című kép, amelyen mindenki Miki bácsija néz vissza ránk átható kék szemeivel, a háttérben egy katonával a Szegénylegényekből, meg némi napraforgóval, de a kiállítás része egy kisgyerek és egy fiatal női portré is (Luca, Sárika), meg négy önarckép (Mint gésa, Jézus, Mária, Piros négyzetbe zárt pusztító expresszionizmus), melyek Nagy Kriszta előző, kisebb botrányt kavart Kiscelli Múzeum-beli kiállításának utóhatásaként figyelhetők meg.

false

 

Fotó: Németh Dániel

Bár Tereskovától nem áll messze sem a botrány, sem a feltűnés, sőt időnként még politikai véleményét is kifejezte – például, amikor 2006-ban illemhely helyett a Parlamentet választotta –, ez a kiállítás szolid, de egyértelmű kifejezése annak, mi történik Magyarországon 2014-ben, milyen szerepbe, milyen alakot választott magának a társadalom. Nagy Kriszta képei és az ötlet egészen jó, csak választott volna mást, néznénk valaki másnak a képét – persze az egy másik történet lenne, nem a miénk. Ahogy az sem véletlen, hogy portréfestést vállal, mely egyben egy művészi kiáltás is, a semmibe, a figyelemért, a művészet létjogosultságáért, némi egzisztenciális biztonság elérésének vágyaként. Ha kell, Orbán Viktort fest sorozatban. Hát, itt tartunk…

false

 

Fotó: Németh Dániel


Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.